Skip to content

Kutatótábor és önkéntes munka Hajdúdorogon

A szakkollégium hallgatói egy-egy hetet töltöttek el Hajdúdorogon. Összességében három hétig tudtuk így a helyiek munkáját segíteni. Reggel az első utunk a Kalkuttai Teréz Anya Általános Iskolába vezetett. Itt kb. 10-15 gyermekkel kellett foglalkoznunk. A délelőtt folyamán sikerült cigány táncot tanítani a gyerkőcöknek,egy egész koreográfiát megtanulnunk autentikus cigány zenére, amit szakkollégista társam Farkas Zsolt szolgáltatott gitár kíséretben. Ezt a produkciót a gyerekek fogják előadni a máriapócsi cigánybúcsún, ami nagy örömmel tölt el bennünket kollégistákat is. Azt vettük észre, hogy a gyerekek azonnal elfogadtak, befogadtak, vártak minket, a hét végére pedig egyfajta kötődés alakult ki köztünk. Délutánonként a családokhoz jártunk ki. Én a gyermekek tanulási szokásait vizsgáltam, de voltak egészségügyi, szociális helyzetre vonatkozó kérdőívek is. A hét folyamán 10 családnál jártunk mi szakkollégisták, így fejenként 10 15 kérdőívet sikerült kitöltenünk. Tapasztalataim közé tartozik a mélyszegénység, ami nagyon elszomorított bennünket. A hazai cigányság felemelkedésének egyik módja szerintem az iskolázottság. Fontos lenne, hogy a gyermekek általános iskola után eljuthassanak szakiskolába vagy gimnáziumba. A megkérdezett szülők nagy többségének 8 osztálya van. Elmondásuk szerint törekednek arra, hogy gyermekeik tovább tanuljanak, de a gyerekek jegyei, átlagai nem ezt tükrözik vissza. Változást a szülőkben a jobb életre való igény megjelenése jelentene véleményem szerint.

Szeretném kiemelni János atya munkáját. A hajdúdorogi cigány családok rendkívül kedvelik, tisztelik őt, és bármikor számíthatnak rá. Rengeteg adományt kaptak már „pap bácsitól”, és minden elismerésünk előtte, mert ő valóban szívvel-lélekkel teszi azt, amit tesz.

Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy köszönjük és nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy egy picit bepillanthattunk a hajdúdorogi romák életébe.
Makula Kitti
szakkollégista

A program az "Együtt Vele(d) könnyebb! A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium fejlesztése" EFOP 3.4.1-15-2015-00008 azonosítószámú és a „Hittel a tehetségért” NTP-SZKOLL-B-M-16-0007 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.