Szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján jártunk hallgatóinkkal a Magyar Tudományos Akadémián. Az eseményen részt vett többek között Kocsis Fülöp érsek metropolita atya és Orosz Atanáz püspök úr is. Orbán Viktor miniszterelnök is végig jelen volt a rendezvényen, ahol beszédet is mondott, amelyben hangsúlyozta: "A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségekben!"
Egyik alumnis büszkeségünk, Farkas Zsolt képviselte előadóként a Szent Miklós Göröktatolikus Roma Szakkollégiumunkat. Ő ezzel a verssel mutatkozott be, és számolt be a szakkollégiumi tapasztalatairól:
"Szeretettel, tisztelettel üdvözlök mindenkit
Remélem, hogy kis versikém nem untat majd senkit
Farkas Zsoltnak hívnak, már akik ismernek
Szülőföldem Kisújszállás, ott voltam kisgyermek
Egyszerű de nagyszerű cigány család az enyém
"Elérsz bármit, ha akarod" – ezt sulykolták belém
A tanulásban láttunk jövőt én és három testvérem
Hálás vagyok, hogy ezt szánta Isten nekünk tervében
A szakközépiskolában a kedvenc még a közgáz volt
A pénzügyek világátol az élet mégis elsodort
A Debreceni Egyetem lett az alma máter
Tőlük hoztam öt év harc után a diplomát el
Andragógus vagyok, ha megkérdezik, mondom
"Azt eszik vagy isszák?" – a reakció folyton
Felnőttképzés, tréningek, szervezek, koordinálok
Így már azért nagyjából érthető, mit csinálok
Az egyetemen igyekeztem a legjobbat hozni
A szkippelt előadásokkal nem kell foglalkozni
Az OTDK-n másodikként sok társam megelőztem
Nézzék el nekem, hogy ezzel most egy kicsit menőztem
Debrecen után a helyszín újra Kisújszállás
A Nyitott Tanulási Központ biztosított állást
A NYITOK-ban felnőtteknek adunk ingyen képzést
Ezt az intézményt vezetni lelkesítő érzés
Az út, mit tettem idáig, nekem sosem lesz közömbös
Ez tett azzá, aki vagyok, nem baj, hogy göröngyös
Nyaranta a földeken a munka nem volt muris
De megtanultam nem feladni, aki akar, tud is
A zene mindig fontos volt, már egészen picin
Két évesen ritmusokat doboltam a bilin
Azóta már megismertem újabb hangszereket
Most hobbiként írogatok dalt és dalszöveget
Mindenféle irányban próbáltam szerencsét
Ilyen az, ha célok, tervek töltik ki az elmét
Vállalkozni jó dolog, mindig is ez vonzott
Bár az üzleti világ pár sallert már kiosztott
Nem feledem, amit nekem a szakkoli adott
Maga után bennem sok szép emléket hagyott
A tanulmányi hétvégék, a programok, a spirik
Jó emberek a csapatot jó irányba viszik
A Szent-Miklós voltaképpen egy nagy csibe család
Megérti ezt, ki ismeri a tyúkanyót magát
Juhász Éva igazgató az intézmény lelke
A szakkolisok sorsát mindig a szívén viselte
Érsek Atya bölcs szavai sokszor motiváltak
A sütik gyorsan fogytak, amiket a lányok csináltak
Én már ugyan alumniként, de azt mondom akkor is
Ha jót kívánhatok neked: legyél te is szakkolis!"
/Farkas Zsolt/